Infovonal: +36 20 966 51 52 | E-mail: info@danceexpress.hu

OSZTÁLYVÁLTÁS ÉS DOBOGÓS HELYEZÉSEK KOZÁRMISLENYEN!

Idén szeptemberben Kozármisleny adott otthont az “E” osztályos Országos Bajnokságnak és U21 Tíztánc Magyar Bajnokságnak, ahol több párosunk is sikeresen szerepelt. Fontos mérföldkőnek mondható ez a verseny, főként az “E” osztályos párosaink számára, hiszen a továbblépéshez magasabb kategóriába szükséges az országos bajnokságon való részvétel. A nyári felkészülésnek köszönhetően mindkét “E” kategóriás párosunk Zahradnik Richárd és László Imola, illetve Deák András és Zölei Alexandra a döntőbe jutott és ott az ötödik és hatodik helyezést elérve a következő kategóriába ugrott. Nagy öröm volt nézni Csiszárik Dominik és Janusch Viktória új párosunkat, akik ezen a versenyen mutatkoztak be a nagyközönség számára, kicsivel lemaradva a döntőről a 10. helyen végeztek. Molnár Ádám és Sass Kincső a saját kategóriájában “D” junior I. Latinban kiegyensúlyozott teljesítménnyel aranyérmet, míg egy korosztállyal feljebb “D” junior II. Latinban ezüstéremmel gazdagította egyesületünk hírnevét. A délutáni blokk is több érmet tartogatott párosaink számára, ahol Palásthy Csaba és Mikus Dorka “C” osztályban, előbb ifjúsági korosztályban állhatott fel a dobogó második fokára, majd felnőtt korosztályban a bronzéremmel zártak. Horváth András Máté és Ujcz-Méri Sára “B” osztályos ifjúsági párosunk jó forma időzítéssel ezüst érmes helyet szerzett, illetve felnőtt kategóriában bronzérmesek lettek. Andrásnak és Sárának az idei verseny szezon első állomása sikeresen zajlott, amely a Magyar Bajnokságra való felkészülésüket segítette. 

Eredmények táblázatban:   


Verseny megnevezéseOsztály | KorosztályHelyezés
Molnár Ádám és Sass Kincső“E” Országos Bajnokság és U21 Tíztánc Magyar Bajnokság D junior I. Latin 1. Helyezés
Molnár Ádám és Sass Kincső“E” Országos Bajnokság és U21 Tíztánc Magyar Bajnokság D junior II. Latin2. Helyezés
Deák András és Zölei Alexandra “E” Országos Bajnokság és U21 Tíztánc Magyar Bajnokság E junior I. Latin6. Helyezés
Zahradnik Richárd és László Imola“E” Országos Bajnokság és U21 Tíztánc Magyar Bajnokság E junior I. Latin5. Helyezés
Palásthy Csaba és Mikus Dorka“E” Országos Bajnokság és U21 Tíztánc Magyar BajnokságC ifjúsági Latin2. Helyezés
Palásthy Csaba és Mikus Dorka“E” Országos Bajnokság és U21 Tíztánc Magyar BajnokságC felnőtt latin3. Helyezés
Horváth András Máté és Ujcz-Méri Sára“E” Országos Bajnokság és U21 Tíztánc Magyar BajnokságB ifjúsági Latin2. Helyezés
Horváth András Máté és Ujcz-Méri Sára“E” Országos Bajnokság és U21 Tíztánc Magyar BajnokságB felnőtt Latin3. Helyezés
Csiszárik Dominik és Janusch Viktória”E” Országos Bajnokság és U21 Tíztánc Magyar Bajnokság E junior II. Latin10. Helyezés

Gratulálunk minden párosnak a szép eredményhez! 

DanceExpress ??zenet