Üdvözöljük a DANCE EXPRESS TÁNCISKOLA honlapján!
Tánctanfolyamok, Versenyzői hírek, Táncos Rendezvények, Fellépések,
Versenytánc, Társastánc, Kubai Salsa, Fittánc, Esküvői Táncoktatás

Versenyzői híreink

tomidasaandrissariElőző hétvégén Oberpullendorfban (Ausztria) jártunk, ahol több éremmel is gazdagították egyesületünk hírnevét táncosaink. Az évente megrendezésre kerülő rangos nemzetközi verseny két napos, így a párosainknak egy hétvége alatt két versenyen megméredtethették magukat. A versenyen két újonan induló páros is rajthoz állt „C” junior II. latin kategóriában Horváth András Máté – Újcz-Méri Sára első napon ezüsttel a nyakában, második napon pedig arany éremmel örvendeztette meg a velünk kilátogató szülőket, s szurkolótábort. Ugyancsak első közös versenyén mutatkozott be Ignácz Róbert – Pauer Berta „B” felnőtt latin kategóriában, ahol első nap a döntőbe jutva az 5. helyezést, majd második nap a 8. helyezést érte el. Tóth György – Tóth-Horváth Gyöngyi (Infinity Dance Company)  „D” senior latin kategóriában remekelt, ahol első nap a dobogó második fokára, majd második nap a dobogó legfelső fokára állt. Antal Szilárd (Cit-Car TSE) – Kovács Regina páros „D” felnőtt latin kategóriában első napon 17., majd második napon 13. helyezést ért el egy hajszállal lemaradva a középdöntőről. Nyilas Dániel – Benczur Fanni „C” felnőtt latin kategóriában indult, de sajnos első körben Fanni lesérült, így vissza kellett mondani az aznapi versenyt, viszont másnapra sikerült felülkerekedni a sérülésen, s újult erővel betáncolták magukat a döntőbe, ahol a 4. helyezést érték el.   

 

Intenzív latin nap (március 17.)

Március 17-én szombaton rendeztük meg intenziv latin napunkat, ahol egy nap alatt több közös órán vehettek részt az 29261453 10215441353164056 8034997578674208768 nide látogató párosok. A latin-amerikai táncokból a cha-cha, rumba, és jive volt terítéken. Mivel intenzív napunk nyitott volt más klubbok számára is, így nagy örömmel vettük, hogy több páros is egészen Pécsről utazott fel hozzánk. Ezúton is köszönjük a részvételt és az egész napos kitartó munkát minden párosnak illetve szóló táncosnak aki ellátogatott hozzánk. Örömmel láttuk, hogy a kis hely ellenére, mindenki a legjobbját adta egész nap. Reméljük, hogy hamarosan találkozunk ismét!

kovacsvirga2018. március 3-án rendezte meg a Cit-car Tse az idei Pest Megyei Területi Régióbajnokságot, amely kiemelten fontos párosaink életében, nemcsak azért, mert ennek a versenynek a megléte szükséges az országos bajnokságon való induláshoz, hanem azért is, mert itt kiderül, hogy ki nyeri el a Budapest Bajnoki címet.

Öt párosunk indult a bajnoki címért, Kovács Dávid – Virga Veronika „D” junior II. latin kategóriában a dobogó második fokáig jutott, s ezüstéremmel zárt, ugyanebben a kategóriában első „D” osztályos versenyén Antal Szilárd (Cit-Car TSE) – Kovács Regina egy hajszállal lemaradva a döntőről a 7. helyen végzett. Nyilas Dániel –Benczur Fanni „C” ifjúsági latin kategóriában a döntőben az 5. helyezést érte el, míg Galács Gergő – Béres Cintia „E” felnőtt latin kategóriában a bronzéremmel a nyakában állhatott fel a dobogóra. Tóth György – Tóth-Horváth Gyöngyi „D” felnőtt latin mezőnyben döntőbe jutva 6. helyezett lett, „E” felnőtt standard kategóriában bronzérmes lett.

Gratulálunk nektek!

Hajrá DEX!

logo1Ez a hétvége sem telt el tánc nélkül klubbunk életében, mivel szombaton február 24-én került megrendezésre a Team for Dance harmadik nyitott tábora, amely Pécsett lett megtartva,  ahol egyesületünk tagjai és tanárai is részt vettek. Táncosainkkal együtt bérelt busszal utaztunk le Pécs városába a Botafogo Tse-vel karöltve, ahol egy kemény nap elé nézhettünk. A Dex csapata megállta a helyét az egész napos kihívásban a hat közösóra és magánórák, illetve az esti közös practice a tábor összes résztvevőjével hozzájárult a  fejlődésükhöz, s remélhetőleg ez a területi bajnokságokon is meg fog látszódni mindenki táncán.

tdFolytatásként vasárnap mi is parkettre léptünk az Aktív Kupán, ahol előadtuk a Remény hídján című kűrünket. Ezúton is köszönjük a meghívás egykori edzőmnek Vörös Péternek, aki a Bolero Tse vezetőjeként Mantovay Viktóriával karöltve segítette pályafutásomat több mint négy éven keresztül, s segítette előrejutsomat a magyar és nemzetközi versenyeken egyaránt.

levente rebeka 1

Ugyanezen a versenyen Ribán Levente – Szevetnyik Emese kettősünk versenybe szállt és a 13 induló páros közül, nagy örömünkre elhozták az arany érmet kezdő latin kategóriában.

Gratulálunk, és büszkék vagyunk rátok!

Hajrá DEX!

 

 

Dávid Vercsa2018. február  18-án a Budapest Open elevezésű klubközi táncversenyen két párosunk képviselte klubbunkat. Kovács Dávid – Virga Veronika kettős „D” ifjúsági latin kategóriában ezüstérmet szereztek, míg a „D” felnőtt latin kategóriában bronzéremmel zártak. Ugyanebben a kategóriában Tóth György – Tóth-Horváth Gyöngyi páros sajnos nem jutott be a döntőbe, s a kilencedik helyen végzett, viszont „E”felnőtt standard kategóriában a dobogó harmadik fokára állhattak. Nyilas Dániel - Benczur Fanni kettős betegség miatt nem tudott részt venni a vasárnapi versenyen.

Ugyanezen a napon tánciskolás versenynek  adott otthont Csömör, a Cit-Car Tse szervezésében, ahol levente rebeka Ribán Levente – Szvetnyik Emese páros kezdő latin kategóriában elhozta az aranyérmet. Kezdő szóló lány latin kategóriában Szöllősy-Vágó Emese ezüstérmes lett!

Ezúton is GRATULÁLUNK nekik!

Dani Fanni Dása Orsi LeventeA hétvégén Kozármislenyben rendezték meg az E osztályosok 6 tánc és D 8 tánc bajnokságát, amely egyben klubközi táncverseny is volt, így a "C" osztályos párosaink is rajthoz tudtak állni. Nyilas Dániel - Benczur Fanni kettős már kora délután parkettre lépett az ifjúsági mezőnyben, ahonnan elhozták az aranyérmet. Az esti blokkban "C" felnőtt kategóriában Nyilas Dániel - Benczur Fanni kettősön ismét remekelt, s a dobogó második fokára állhatott. 

Gratulálunk nekik az egész egyesület nevében!

 

SZEPTEMBERBEN INDULÓ TÁNCTANFOLYAMAINK:

Híreink

  • 14 nov. 2018

    Egy nap alatt Érsekújvár és Bachata Workshop!

    Friss híreink

    2018. november 11-én sűrű program elé néztünk, hisz "C"osztályos párosunk Horváth András - Ujcz-Méri Sára kettősünk parkettre lépett a Szlovák klubközi versenyen Érsekújváron, estére pedig Bachata Wor...
  • 05 okt. 2018

    Köszönet nyilvánítás

    Friss híreink

    Kedves Olvasók! Ezúton szeretnénk megköszönni azoknak, akik adójuk 1%-át felajánlva a DANCE EXPRESS TÁNC SPORT EGYESÜLET munkáját támogatták idén! Reméljük jövő évben még többen fordulnak felénk bizal...

SZEPTEMBERBEN induló tanfolyamaink:

Felnőtt Társastánc

Felnőtt Társastánc 18-99 éves korig

Kezdő tanfolyam indulásának időpontja: SZEPTEMBER 24. KEDD! JELENTKEZÉS CSAK PÁRBAN!

Bővebben

Kubai Salsa

Kubai Salsa 16-99 éves korig

Kezdő tanfolyam indulásának időpontja: SZEPTEMBER 23. HÉTFŐ! JELENTKEZÉS CSAK PÁRBAN!

Bővebben

Gyermek Társastánc

Gyermek Társastánc 7-16 éves korig

Kezdő tanfolyam indulásának időpontja: SZEPTEMBER 23. HÉTFŐ! FIÚKNAK ELSŐ HÓNAP INGYENES!

Bővebben

Fittánc

Fittánc csak Nőknek! 18-99 éves korig

Kezdő tanfolyam indulásának időpontja: OKTÓBER 8. KEDD!

Bővebben

További lehetőségek tánciskolánkban:

/Esküvői%20Táncoktatás
Kedves Jegyespár! Közeleg a nagy nap, s még nem tudjátok, hogy mit fogtok táncolni? A legjobb helyen jártok! Mi segítünk Nektek az esküvői táncotok elkészítésében az első lépéstől a nagy napig!
/Szalagavató%20Táncoktatás
Kedves végzős diákok! Egyedi koreográfiákkal évfolyamkeringők, osztálytáncok, osztálykeringők betanításában állunk rendelkezésetekre. Kérjétek árajánlatunkat elérhetőségeink egyikén.
/Magánórák
Egyedi időbeosztásod van? Saját ütemben szeretnél haladni? A magánóra a legjobb lehetőség számodra, legyen ez társastánc vagy salsa Mi a rendelkezésedre állunk. Egyeztess időpontot és kezdj bele a sűrűjébe.
/Orosz%20nyelvű%20tánctanítás
Спортивные бальные танцы для детей — это увлекательный, полезный и приятный досуг. Они представляют собой искусство и спорт одновременно. Если вы хотите, чтобы ваш ребенок гармонично развивался, то записать его в школу бальных танцев станет отличным решением. Это целый неповторимый и своеобразный мир грации и красоты, с большим количеством различных событий, танцевальных звезд и возможностей.

Miért válassz minket?

A Dance Express Tánciskola csapata gyakorlott tánc tanárokból áll. Nekünk az a legfontosabb, hogy tanfolyamaink résztvevői a lehető legjobban el tudják sajátítani a táncok alapjait. Amennyiben szeretnél magasabb szinten is foglalkozni a tánccal, vagy akár versenyeken részt venni, nálunk ezt is megteheted! Lehetőséget biztosítunk a kezdő tanfolyamok elvégzése után csatlakozni versenycsoportunkhoz, s ott folytatni a táncok technikájának elsajátítását.

Gyors fejlődés

Óráinkon gyakorlatias tánctudást adunk át a lehető legegyszerűbb módon, minden hókuszpókusz, elmélet és mellébeszélés nélkül. Tanáraink számára fontos, hogy a tanfolyamainkon résztvevők a lehető legjobban sajátítsák el a standard -és latin-amerikai táncokat.

Barátságos környezet

Táncóráink helyszínét gondosan választottuk, hogy jól érezzétek magatokat a tánctanulás során. Tánctermeink könnyen megközelíthetőek, barátságos, családias hangulatban tanulhattok nálunk.

Kedvező árak

Árainkat úgy alakítottuk, hogy mindenkinek számára elérhetőek legyenek tanfolyamaink, s folyamatos kedvezményeket biztosítunk a jelentkezők számára!

Gyakori kérdések mielőtt táncolni indulsz:

Milyen tanfolyamot válasszak?
Mennyi idő alatt tanulhatok meg kezdő szinten táncolni?
Meddig tart egy tanfolyam?
Lesz-e párom, illetve lehet-e pár nélkül jelentkezni?
Milyen felszerelésben táncolhatok?