Tomi és Dása Blog

Október 3-án Csehországban került megrendezésre az idei év második super nagydíja, ahol mi is részt vettünk. A rendezők kitettek magukért, a berendezés, a parketta, a fények, mind mind mondhatni tökéletes volt, még annak ellenére is, hogy ebben az arénában az év többi részében inkább a hokisoké a főszerep. Élő egyenes adásban adta a cseh televízió a versenyt a középdöntőktől, illetve az interneten is folyamatosan lehetett követni a verseny.

Egy szó mint száz nagyon jól éreztük magunkat a versenyen és a versenyen kívül is és így 16. helyezéssel térhettünk haza a hétvégéről.  

Ezúton is köszönjük azoknak akik itthonról szorítottak nekünk!

Tomi&Dása

Versenyről közvetítés itt megtekinthető:

http://livestream.com/hpvideostudio/CZECHDANCEOPEN2015